Ingatlanpiaci hírek

Albérletpiac: egyedül garzont bérelni már luxusnak számít

2023-03-10
Nagyon felmentek az albérletárak, megnéztük, mire számítsunk, ha most keresnénk albérletet.

A tavaly évi végi stagnálás után idén januárban újra emelkedésnek indultak az albérletárak. A KSH adatai szerint országosan 20 százalékkal, a fővárosban 22 százalékkal lettek magasabbak a lakbérek mindössze egy év leforgása alatt. A nyolc évvel ezelőtti statisztikákkal összehasonlítva pedig 75, illetve 69 százalékos növekedésről beszélünk.

 

Mindeközben gyorsul az infláció, és már minden majdnem a duplájába kerül, az élelmiszereknél átlagosan 43,3 százalékos az emelkedés. Plusz az átlagkereseteket (bruttó 581 900 forint) nézve joggal merülhet fel a kérdés, egyedülálló dolgozó felnőttként ki tudja megfizetni önállóan az albérletet vagy mi marad a fizetéséből?

 

A lakbérindexből kiderül, hogy a főváros minden kerületében, de a legnagyobb mértékben a budai hegyvidéki kerületekben emelkedtek az árak. Budapesten az V., a II. és az I. kerületben a legmagasabbak a bérleti díjak, ahol havi 250-330 ezer forintért kínálják a tulajdonosok a kiadó lakóingatlanokat, a peremkerületekben már szerencsésnek mondhatja magát, aki a feléért talál. A vidéki nagyvárosok közül Veszprém, Debrecen és Győr a legdrágább, ott átlagosan 150-152 ezer forintért lehet bérelni.

 

Az egyedülálló fiatalok körében a garzonok a legnépszerűbbek, egy külön nappali és külön hálószoba már sokaknak megfizethetetlen lenne. Egyre többen döntenek úgy felnőtt fejjel, hogy csak egy szobát bérelnek, és együtt laknak másokkal. Pörgetik a piacot az egyetemisták, akiket jellemzően még otthonról támogatnak, és azoknak a lakáskeresőknek a száma is, akik egyelőre nem jutottak el az ingatlanvásárlásig, és hitelfelvétel helyett még inkább albérletben laknak.